Ne halj, meg Trabi!

June 23, 2009
márkatörténet | 2 puffogás

A ’80-as évek kelet-német ikonautója, a Trabant a kihalás szélére került. A préselt lemezből készült kétütemű autóból kevesebb, mint ötvenezer töfög már az utakon világszerte.

Az első Trabi 1957-ben gurult ki az alsó-szászországi Zwickau autógyárából. 50 éves történelme során több mint 3 millió példányt gyártottak belőle, és a nyugati kommunizmus példaképévé vált. Sőt, az 1989-es egyesülés után sokaknak nosztalgiatárgyként szolgált az elmúlt politikai rezsim siratásában.

első trabant modell zwickauto AWZ P70 Limousine és AWZ P70 Coupé

 Az első Trabantok (P70) limuzin és kupé változata

Trabant P50Trabant p50 hátulról

 A P50-es Trabi elölről és hátulról

Az első Trabant még AWZ P50-es névvel futott, 500 köbcentis, 18 lóerős volt és a végsebessége elérte a 90 km/h-t. 1960-ban jelent meg a kombi változat, majd három év múlva kigördült a 601-es Trabant, amit évtizedeken keresztül csak módosítottak. 1971-ben már dönthető ülések kerültek a kocsiba, sőt, huzatot is lehetett cserélni benne. 1974-ben további extrák kerültek be a kocsiba: intervallumos ablaktörlő, kormányzár és vastagabb tető. Ekkor már több mint egy millió Trabi furikázott a Vasfüggönyön innen.

trabant 601trabant 601 kombi

A 601-es, kombi változatban is

A ’80-as évek elején felturbózták az elektromos rendszerét, dinamó helyett már generátor termelte az áramot a kocsiban, köd és tolatólámpát is kapott, és már kétszólamú dudával lehetett jelezni, hogy érkezünk. 1989-ben gyártották az első 4 ütemű változatot, ami azonban igen rövid életűnek bizonyult.

Trabant 1.1

 Trabant 1.1

A Wartburg még rosszabb helyzetben van, jelenleg kb. 8000 példányt számlálnak csupán Németországban, pedig sokkal régebbi múltra tekinthet vissza, mint a mi kis Trabink, hiszen 1898-ban gyártották le Eisenachban az elsőt. A német rendszerváltás évében a Wartburgot is továbbfejlesztették négyüteműre, kapott egy 1.3-as Volkswagen Polo motort, de 1991-ben leállították a gyártását. Idővel az Opel megvette az eisenachi autógyárat, majd a gazdasági válság miatt átadólistára tette azt.

Öt évvel a két Németország egyesülése után még több mint 600 000 Trabant volt nyilvántartásban, napjainkban ez a szám már alig éri el a 40 000-et. A Trabant és a Wartburg gyártását 1991-ben leállították, ami azt jelenti, hogy a legfrissebb modell is már nagykorúvá vált. A legtöbb Trabant és Wartburg tulajdonos ékszerként tekint masinájára, rendszeresen karbantartják őket, és Trabant találkozókra járnak velük.

Kölyökkorom és a kommunizmus velejáró élménye a Trabant: a kipufogógáz édes-keserű illata, a vinilin huzatok nyikorgása, és a traktorra emlékeztető szimpatikus motorpöfögés. Hiányozni fogsz, Trabi!

Zátyi

Bemutatták a Sandero Stepwayt. Örülünk.

June 18, 2009
új modell, dacia | puffogj bele

A Sacia Sandero Stepwayről nem nagyon tudni, mi az, de azt igen, hogy mi nem. Tehát nem 4×4-es meghajtású, nem krosszóver és nem utcai terepjáró. A Stepway egyszerűen a Sandero továbbfejlesztett változata - tisztázta az újságírói félreértéseket a Dacia gyár. A Sandero gyereke olyan, mint a Sandero, csak kicsit sportosabb és dinamikusabb.

A hazai utakat júliustól koptathatja a 9200 euróba kerülő járgány. Június 23-tól rendelhető és következő hónapban már büszkén beleragadhatunk az aszfaltba vele.

Dacia Sandero Stepway

 A nemzeti autógyártás legújabb pelenkás büszkesége

Az 1,6 literes motorral és 90 lóerővel rendelkező járgányt 9200 eurótól, az 1,5 literes dízelt, 70 lovacskával 10.400 euróért tehetjük magunkévá.

Többek között ABS fékrendszerrel, két légzsákkal, elektromos ablakokkal, ködfényszóróval, szervókormánnyal rendelkezik.

Ez az első olyan Dacia modell, amelyből az alapverzió színe metalizált. A mioveni-i gyárból teszi meg első gördüléseit, és részt vesz a roncsautóprogramban is. S hogy ne higgyük el magunkat, Európa többi országában is be fogják mutatni, Argentínában vagy Brazíliában jártunkban pedig már láthattuk az utakon is, hiszen arra fele Renault logóval már tavaly év végétől forgalomban van a kicsike.

Nyuszifül

Kilenc millió eurós csini Ferrari

May 18, 2009
A birodalom | 1 puffogás

Van, akinek még mindig futja drága autókra. Vasárnap 9.020.000 euróért árvereztek el egy 1957-es gyártású Ferrari 250-et, megdöntve az egy autóért fizetett legmagasabb összeg rekordját.

Ferrari testa rosa 250

Ez a drága Ferrari 250 Testa Rossa egyike a 34 azonos típusú modellű autónak, amelyeket az észak-olaszországi Modenában gyártottak, és több versenyt is megnyert az Egyesült Államokban, illetve Dél-Amerikában.

A legutóbbi rekordár, amit egy autóért kifizettek 7.040.000 euró volt, s szintén egy Ferrarira áldoztak. Akkor egy 1961-es Ferrari 250 GT California Spidert ért a megtiszteltetés.

Kár értük, hogy egy-egy gyűjtő garázsában porosodnak, ahelyett, hogy múzeumban, kiállításokon csillognának. Tán egyszer a kilencmillió euró is összejönne a belépők árából.

következő oldal »
 




best fine jewelry store in the net .
cheap adipex without prescription online .
Online booking for concert tickets excellent prices.